Hangszertörténet
Hangszertörténet.
A citera sok más ma használt hangszerhez hasonlóan Ázsiából került Európába.
Az európai zenekultúra legtöbb hangszerének ázsiai eredetét az magyarázza, hogy a régi keleti kultúrák sokkal magasabb színvonalon álltak, mint a korabeli nyugat-európaiak.
A kínai és az Arab világ hangszereit fejlesztették tovább az európai hangszerkészítők a mai formára. Az évszázados fejlesztések formáltak a citerából pl: zongorát.
Sajnos ezek a hangszerek a középkori dogmatikus keresztény egyház tisztító hadjáratának áldozatai lettek a rovásírásunkkal, ünnepi szokásainkkal, krónikáinkkal együtt.
Csak néhány írásos említést találunk pl: Anonymus Árpád vezér udvarából a Gesta Hungarorumban tesz róla említést, citharédi néven.
A többi ősi magyar hangszer (doromb, kolomp, kereplők, láncosbot, harangfélék, pergő, köcsögduda, lantfélék, kürt…) is hasonló rossz sorsra jutottak és hosszú ideig voltak a száműzött ördögi szerszámnak bélyegzett tárgyak között.
Sebastian Virdung 1511-ben így írt az üstdobokról: "Zavarják a rendes öregembereket, a betegeket, a monostorok hívőit…maga az ördög találta ki ezeket".
Nemcsak a hangszerek, hanem a zenészek is ugyanilyen sorsra jutottak, ezért van az, hogy a középkori Európában egészen a huszadik századig a zenészek a legszegényebb, legalsóbb rétegekből kerültek ki, míg Ázsiában a zenélés a méltóságok kiváltsága volt.
Néhány kínai császár és Konfúciusz kedvenc hangszere is a citera volt.
A magyar tárogató a Rákóczy féle szabadságharcban a szabadság jelképévé lett, a szabadságharc bukása után az osztrákok parancsára mindet el kellett /volna/ égetni.
Ezt a hangszert is a pásztoremberek faragták egy fából, 1572-ben már írásos emlék van róla, sok esetben töröksípként, tárogatósípként emlegetik. A Napóleon ellen felkelt nemesi hadak még használták és egy 1827. évi főispáni beiktatáson is szólt a tárogató.
Ennek a hangszernek a beszerzése a Hangász Együttes fő céljai között szerepel, mivel az eltűnő hangszerek között tartjuk nyilván, ugyanúgy, mint a magyar dudát, a magyar dudásokkal együtt.
Meg kell még említeni a kanászkürtöt. Ezt a nevet Bartók Béla adta az eredetileg jelzőkürtként használt hangszernek, mivel legtöbbet a pásztorok és ezen belül is a kanászok használták. A nagyállattartó belső-ázsiai lovas népeknél mindenhol megtalálható volt ez a szürkemarha szarvából készített kürt. A 60-80 cm hosszú, jól fejlett szarv hegyes végéből 7-8 cm-t levágtak és a lecsiszolt szarv felső nyílását tölcséres formájúra faragták.
A Képes Krónika aranyveretes rangjelző ivókürttel ábrázolja Árpád fejedelmet, a csernyigovi ezüstveretes kürtök pedig Hunor és Magyar vadászatát ábrázolják.
A Magyar ember zeneileg igen tehetséges, a vidéki és pásztoremberek saját maguknak készítettek hangszereket, amelyek változatlan formában maradtak fenn.
A Magyar vályúciteráknak nincs alsó zárólapja ugyanúgy, mint a kínai és belső ázsiaiaknak sem, a hangszer teste a rezonátordoboz. Ezeket a citerákat egy fából faragták hasonlóan az itatóvályúk faragásához, és a huszadik századig nem változtak semmit.
Ez a citera rendkívül egyszerű hangszer és a citerázás is könnyen elsajátítható volt. Az ősi citera téglalap alakú, hossza körülbelül fél méter. A nyak felőli alsó részén helyezkedik el a fogólap vagy menzúra. Az ősi citerának még csak egy érintősora volt, csak a huszadik században kezdtek szélesedni és két érintősorral lettek kiegészítve.
A régebbiek, az egy érintősoros /diatonikus/, egész hangos citerák, ahol a fogólapon csak a hét törzs hang helyezkedi el két és fél oktáv szélességben. Ez egyszerűbb játékmódot igényelt, a zenész a bal kezébe fogott nyomóval; fa pálcával, vagy lúdtollal fogta le a hangokat, ami a mai kromatikus citerákon már nem lehetséges.
A két érintősoros citera változatosabb hangzású, többféle játékmódra ad lehetőséget.
A fogólapon egymástól különböző távolságra helyezkedik el a két sor érintő.
A külső soron elhelyezkedő törzshangok mellett a belső soron a kromatikus hangok találhatók, innen kapta a nevét. A két hangsor egymáshoz való viszonya megegyezik a zongorán található fekete és fehér billentyűk szerepével.
A jobb kéz felőli oldalrészen pengetnek és a régi sokat használt zörgő citerákon a pengető nyoma és a húrok nyoma jól kivehető.
Az érintősorok felett a dallamhúrok találhatók, ezek azonos vastagságúak, ugyanarra a hangmagasságra hangolva, a citerás ezeken játssza a dallamot. Ezek felett találhatók a kísérőhúrok, melyek száma a citera szélességéből adódik, ezek a húrok különböző vastagságúak és hangzásúak, de a dallamhúrok hangolásához igazodnak.
A húrok húrcsoportokban helyezkednek el; a dallam húrok a diatonikus fogólap felett (3-4 db), 2-3 húr pedig a pentaton fogólapon. Ezeket egészítik ki a basszushúrok (kb 3db) és a könyökhúrok vagy zengőhúrok (3-12 db).
A húrok számának növelése a citera formájának változását eredményezte, hiszen a szebb hangzás miatt alkalmazott több húrnak több hely kellett, és ez alakította ki a citerák mai szélesített formáját. Így jöttek létre az oldalfejes, fiókos citerák, amit régebben csikófej, vagy csiga mintára faragtak, ma már csak egyszerűen lekerekítik.
Magyarországon régiónként más-más nevet kaptak a vályúciterából húrszám növeléssel létrejött citeraformák: (galambdúcos, kisfejes, fiókos, csikófejes, csigás, hasas citera…)
A citerát nálunk az alföldön tamburának is nevezik.
A hasas citera külön kategóriát képvisel, ennek az egyik oldalán magasan kidomborodó rész van, és általában a citeratest alja is fedett, mert a hangot a zárt doboz jobban felerősíti.
A citerák hangzásában mégsem a szélesség, hanem inkább a hangszer hossza a döntő.
- A legkisebb a pikoló citera, hossza kb 25-30 cm.
- Prím citera (szoprán hangmagasság), hossza kb 40 cm, egy oktávval a g fölé hangolva.
- Tenor citera (alt hangmagasság), hossza kb 70-80 cm G hangra hangolva.
- Basszus citera (bariton hangmagasság), a g alatt egy oktávval.
- Bőgő citera (basszus hangmagasság), nagyméretű kísérőhangszerként alkalmazva.
A magyar citerás a pengetést a kísérőhúrokon kezdve, mindig maga felé indítja, míg visszafelé már csak a dallamhúrokat pendíti meg. Egy oda-visszapengetés tesz ki két nyolcad, azaz egy negyedhang értéket.
A citera a könnyű elkészítése miatt csaknem minden házban, tanyán megtalálható volt a gerenda alatt, a régi
népi szórakozás alaphangszere volt. Citeraszót hallgattak munka közben kukoricafosztáskor, a fonóban vagy tollfosztáskor, de ünnepségeken, disznótoron, padkaporos bálokon, vagy lakodalomban is a citerás volt az egyetlen zenész, ugyanúgy, mint a tekerős vagy a dudás. Alkalmanként a citerások váltották egymást, de zenekarban csak az ötvenes évektől játszottak. A citerát asztalra fektetve pengették, ez felerősítette a hangzást, mivel nem volt az alján zárólap, így a citeraszó elég erős lett ahhoz, hogy betöltsön egy szobát.
Ma már a citerazenekarok játékát a többszólamúság jellemzi a régi zörgő vályúciterák korábbi ütemadóként funkcionáló használatával szemben. A citerák ritmikus játékát a köcsögduda és a furulya erősíti és színesíti a zenekari hangzást. A hetvenes évektől kezdve a tv-s szereplések hatására felerősödött a citerazene utáni érdeklődés, ami a citerások zenekarrá egyesülését hozta magával. A hangász együttes az elsők között 1972-ben alakult, azóta kb 250-300 citerazenekar alakult az országban.
Toldi Csaba